Bemutatkozik a DayMed Csapata: Dia

Novemberben lesz két éve, hogy Dia csatlakozott a DayMed csapatához. Azóta program asszisztensből program menedzserré fejlődött, ma pedig két legnagyobb programunkat tartja kézben.

 

| Program menedzser | 

 

“Hivatásomnak tekintem, hogy segítséget nyújtsak olyan emberek számára, akiknek életét betegségükkel való megküzdésük nehezíti. Eddigi munkáim során kliensekkel való élmények és beszélgetések által rengeteg tapasztalatot szereztem. Megosztották velem legszebb pillanataikat, azonban félelmeikkel, valamint az élet adta nehézségeikkel is együtt néztünk szembe. Ez idő alatt betekintést nyerhettem szociális és egészségügyi dolgozók sikerélménnyel és dilemmákkal tarkított mindennapjaiba is.

2021-ben a Daymed Kft-hez vezetett utam, amiért rendkívül hálás vagyok. Úgy érzem, munkám során inspirációt meríthetek eddigi pozitív és negatív megtapasztalásaimból. Program asszisztensként kezdtem a cégnél, ami nagyon hasznos időszak volt, hiszen ez idő alatt megtanulhattam jelenlegi munkavégzésem alapjait, így volt időm átlátni munkafolyamatok összefüggését és tanulhattam a nálam tapasztaltabb kollégáimtól is. A támogató környezet, valamint szorgalmam és motivációm által sokat fejlődtem és hamar megkaptam az első programot, amit azóta is lelkesen vezetek. Hálás vagyok, hogy ma már több programot is menedzselhetek, ez folyamatos fejlődést biztosít számomra. Nagyon örülök, hogy jó csapatban dolgozom, így egymást fölemelve, jó hangulatban nézünk szembe a mindennapi kihívásokkal.

Szabadidőmet szeretem változatosan tölteni. Kedvenc időtöltéseim közé tartozik a túrázás és egyéb szabadidős tevékenységek. Szeretek új helyeket felfedezni, jógázni és olvasni is.”

Bemutatkozik a DayMed csapata: Dorka

Csapatunk legfiatalabb tagja Dorka, első évfordulóját ünnepli a DayMednél egészségpszichológusként valamint szakmai ügyvezetőnk jobb kezeként.  

 

Egészségpszichológus | Ügyvezetői asszisztens| Program menedzser

 

“Amióta az eszemet tudom, az egészséges életmód a mindennapjaim szerves része. Kiskorom óta arra neveltek, hogy gyümölcsöt egyek csokoládé helyett és menjek el biciklizni filmezés helyett. A biológiába a gimnáziumban szerettem bele, ahol a fakultációs tanárom élvezhetően adta át az emberi szervezet varázsait emellett pedig kíváncsiságra és tudásvágyra buzdított minket. Ugyan emberközpontúságom és empatikus készségem a pszichológiai hivatás irányába terelt, az egészség és az emberi biológia szeretete végig kisért a hollandiai egyetemi éveimen, és végül az egészség és orvosi pszichológia mesterszakon kötöttem ki. Ezen a téren találtam meg a testi és lelki jólét javításának tökéletes ötvözetét, hiszen az egészség megőrzésének a lelki egyensúlyt (és fordítva) elengedhetetlen részének tartom. Úgy hiszem, egészségpszichológusként igazán pozitív hatást tudok elérni az emberek életminőségében, így örömmel tölt el, hogy a DayMednél – ami friss diplomásként az első munkahelyem – végre igazi változást érhetek el az elmúlt évek kemény munkával összeszedett tudását kamatoztatva.”

 

Bemutatkozik a DayMed Csapata: Niki

Ismerjék meg csapatunk egyik legrégebbi tagját, Pretz Niki kolléganőnket, aki 5 éve erősíti a DayMedet:

 

“Személyiségemből fakadóan, minden eddigi munkám a kommunikáción és a szervezésen alapult. Az egyetem alatt és után, több mint 10 évig rendezvényszervezőként dolgoztam, amelynek során – a néhány száz fős családi rendezvénytől elkezdve, a több ezer fős Rubik-kocka Világbajnokság szervezéséig – számtalan izgalmas program megvalósításában közreműködtem. Egy idő után már nem csak a szervezésben, de az eseményeket megelőző sajtókommunikációban is részt vettem. Interjúk szervezése, sajtóközlemények megjelentetése tartoztak többek között a napi teendőim közé.

READ MORE